Maya's rubber teat

One morning, while tavelling on the tram, I saw a quite common event. A mother was travelling with her little daughter, who could already walk nicely, still she had a rubber teat in her mouth.

They only travelled one stop, then the mother took the child in her arms and prepared to get off. During this action the child dropped the rubber teat which the mother did not notice but I did.

I quickly picked up the teat and returned to the mother. She said Thank you.

I meditated a little on this quite trivial scene. To be frank, such pacifiers are important not only in the lives of children. There are scores of things we are attached to that are no less illusoric than the rubber teat is to the child.

What is the use of the rubber teat? It is trying to give the same experience to the child as sucking, whereby the mother is nourishing the child with her breast milk. For a child, especially a small baby, breast feeding is everything. A source of food, relationship with the mother whom the child does not distingush yet from the world, actually not even from itself. Simply put, sucking is pleasure itself.

However, little by little,  the baby has to give up this pleasure and feeding and relationship (yoga!) will be gradually separated. It will keep contact with its mother through speech and a diminishing amount of physical contact. The rubber teat is supposed to mitigate the pain of this separation, however, it provides precious little: it does not give milk, the rubber thing is not connected to the mother’ body, it is meagre consolation.

Why is this relavant to me?

Our own lives are also full of pointless attachments to so many things. Let us take the example of sex life, for instance, the original purpose of which is producing children. The whole world literature, and even the history of music are witnesses that sex leads to so many calamities, even tragedies. People are obsessed with searching out the opportunity of sex with newer and newer partners. To get a desirable partner they are even prepared to kill. All this when it is well known that the satisfaction of the sex desire is but momentary: after a short while it will again attack the mind.

This is the rubber teat of the illusory energy, Maya, which we eagerly suck. This is the steel door slammed on us in the prison of material existence, because of which we have to take birth again and again in this material world, in a material body, undergoing the tortures of birth, death, old age and disease.

How much mainly mental but also physical suffering is caused by the sex desire! The best would be to get rid of it, but it is very difficult.

There was a period in my llife when I thought that happiness is actually being desire-less. Now I know that such a state of mind is impossible to attain. We will always have desires. There is no other way than purifying our desires, directing them towards God, who will never let us down. The method of purification is recommended by no less a person than God Himself, Lord Caitanya Mahaprabhu: the chanting of the Hare Krishna, Hare Krishna, Krishna Krishna Hare Hare / Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare mantra, the Maha mantra.

This is what I am trying to do diligently myself.

Májá cumija

Ma reggel a villamoson egy teljesen hétköznapi eseményt láttam. Egy mama a már szépen járó kislányával szállt fel a villamosra. A gyerek szájában cumi.

Egy megállót mentek, majd a mama felnyalábolta a gyereket és készült leszállni. A gyerek az akció során kiejtette a cumit a szájából, amit a mama nem vett észre, de én igen.

Gyorsan felkaptam a cumit és odaadtam a mamának, aki már a lépcsőn volt, szépen megköszönte.

Elgondolkoztam ezen a teljesen triviális jeleneten. Ha őszinte akarok lenni, a cumi nem csak a gyerekek életében fontos. Egy sor dolog, amihez ragaszkodunk, ugyanannyira illuzórikus, mint a gyereknek a cumi. Mire is való a cumi? Valami hasonló élményt próbál adni, mint a szopás, amikor az anya a saját tejével táplálja gyermekét. A gyermeknek - különösen a pici csecsemőnek - a szopás a minden. Táplálék, kapcsolat az anyával, akit még nem különböztet meg a világról, sőt, kezdetben még saját magától sem. Maga az öröm.

Ettől az örömtől aztuán fokozatosan el kell különülnie, és a táplálás és a kapcsolat (jóga!) elválik egymástól, az anyával már beszéddel és az önállóság fejlődésével egyre szűkülő testi érintkezéssel tartja a kapcsolatot. Ennek fájdalmát van hivatva csökkenteni a cumi, amely azonban a szopás élményéből csak nagyon keveset ad: a cumiból nem jön tej, a cumi másik végén nincs ott az anya teste, igazán csak sovány vigasz.

Mi közöm ehhez?

A saját életünk is tele van sok dologhoz való értelmetlen ragaszkodással. Itt van például a nemi élet, amelynek eredeti rendeltetése a gyermeknemzés. Az egész világirodalom, sőt a zenetörténet is tanúsítja, hogy mennyi bonyodalommal, sőt tragédiával jár, hogy az emberek megszállott módon keresik a nemi élet lehetőségét, az újabb és újabb partnert. Egy kívánatos partner megszerzéséért vagy megtartásáért még ölni is hajlandóak. Ugyanakkor ismert, hogy a nemi vágy kielégítése soha nem végleges: a vágy csak időlegesen csillapodik, és újra meg újra támad.

Ez az illuzórikus energia, Máyá cumija, amit mi szépen beszopunk. Ez az a vasajtó, ami bezár minket az anyagi lét börtönébe, ami miatt újra meg újra meg kell születnünk ebben az anyagi világban, egy anyagi testben, és végig kell mennünk a születés, öregség, betegség, halál pályáján.

Mennyi főleg elmebeli, de testi gyötrelem is származik a nemi vágyból! Legjobb lenne megszabadulni tőle, de nagyon nehéz.

Valaha azt hittem, hogy a tökéletes boldogság a vágytalanság. Mára már tudom, hogy ilyen nincs. Vágyaink mindig lesznek. NIncs más út, mint megtisztítani vágyainkat, ráirányítani őket Istenre, akiben soha nem csalódunk. Ennek módszeréül Maga Isten, mint Caitanya Mahaprabhu, a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré mantra vibrálását ajánlja.

Ezzel  próbálkozom magam is, szorgalmasan.

Tudom, lesznek akik már únják, hogy annyit írok a húsevés ellen, de hát amíg vannak húsevők, folyton figyelmeztetni kell őket arra, amit maguk és mások ellen tesznek.

Most azonban nem akarom a saját lemezemet játszani, itt van egy nagy lélek, kisfiú testben, aki úgy beszél az állatok megevésével szemben, mint egy nagy szent, és hihetetlen tömörséggel és lényegre töréssel megfogalmazza, mi az ember felelőssége az állatok iránt.

https://www.facebook.com/photo.php?v=121011718106209&set=vb.136336876521150&type=2&theater

M

Zöldek vakfoltja - a húsevés...

A minap egy konferencián vettem részt, amit a Parlament felsőházi termében tartottak. Ez tulajdonképpen a Parlament Fenntartható fejlődés (sic!) bizottságának nyílt napja volt.

Fel szerettem volna én is szólalni, de már nem jutott idő. Ennek az az előnye volt, hogy rendesen leírtam, mit szerettem volna mondani, íme.

Elmaradt felszólalás a Parlament „Fenntartható fejlődés bizottsága” nyílt napján, 2013. június 5-én

Tisztelt Elnökség, tisztelt tanácskozás, hölgyeim és uraim!

Nagy figyelemmel követtem a konferencia előadásait és felszólalásait. Sok fontos dologról esett szó, így arról, hogy a „fenntartható fejlődés” fából vaskarika, amennyiben a „fejlődést” a „növekedéssel” azonosítjuk, illetve szükséges a „fejlődés” fogalmának átértelmezése; szó esett a rövidtávú növekedés veszélyeiről, a talajerózióról, az édesvízkészlet veszedelmes fogyásáról, a biodiverzitás ijesztő pusztulásáról, a klímakatasztrófáról és még más sok fontos dologról.

Megdöbbentő módon azonban sem a politikusok, sem a szakemberek nem beszéltek a legfontosabb okról: a húsevésről. Valahogyan a politikusoknak is, a szakembereknek is vakfoltjára esik ez a téma.

Az itt példálózva felsorolt, a fenntarthatóságot veszélyeztető tényezők mindegyikénél szerepel a hústermelés és –fogyasztás, mint fő ok. A szakértők között nagyfokú konszenzus van abban például, hogy a klímakatasztrófa egyik fő oka az egyenlítői esőerdők kipusztítása. Ezeket az erdőket nem ám a fakitermelés miatt pusztítják: helyükön marhalegelő lesz vagy takarmányozási célú, génkezelt szóját termelnek. Köztudott, hogy a monokultúrás növénytermesztés rengeteg vegyszert: műtrágyát, gyomirtót, növényvédőszert igényel, ami talajromboló és vízszennyező hatású. A biodiverzitásra pedig mind a monokultúrás növénytermesztés, mind a növényvédőszerek összetett módon pusztítóan hatnak. A problémák okai között a hústermelés és –fogyasztás 50%-ot meghaladó súllyal szerepel.

Azt hiszem, a konferencia résztvevői számára ezek evidenciák, mégis, a közbeszédben csak alig-alig hallani arról, hogy a civilizált társadalom, sőt az emberiség fennmaradása szempontjából elengedhetetlen, hogy lemondjunk a húsevésről, hogy a Föld lakosságának túlnyomó része elfogadja a vegetáriánus táplálkozást. Ez egyben az állítólagos túlnépesedési problémát is megoldaná, hiszen annyi földterületen, amennyire egy húsevő ember eltartására szükség van, 5-7 vegetáriánus részére elegendő élelmet is meg lehet termelni.

Persze, nem könnyű az egyén számára ezt a lépést megtenni: sokan szeretik a húst és rengeteg téveseszme van fogalmomban még orvosi körökben is a húsevés szükségességéről, de nincs a láthatáron más alternatíva. A politikának sürgősen meg kell tennie a szükséges lépéseket: elsőként meg kell szüntetni az állattartás, a hústermelés és –fogyasztás minden támogatását, és adókon keresztül érvényesítenie kell a húsvertikum externáliáinak költségét is (vízszennyezés, húsfogyasztás közegészségügyi kárai stb.). Aki húst akar enni, fizesse meg annak teljes költségét.

Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higyjem: erre a felszólalásra minden egycsapásra meg fog változni. Mégis fel kell hívnom a figyelmet: ha a társadalom vezetői nem lépnek az ügyben, előbb-utóbb a természet fogja kikényszeríteni a vegetáriánus táplálkozást vagy inkább az éhezést embermilliárdok számára.

Köszönöm a figyelmet.

Kedves Olvasó,

Tegnapelőtt meghallgattam Lelki Tanítómesterem, Srila Sivarama Swami oldalán beszélgetését Candramauli Maharajával, aki meglátogatta a kórházban. Candramauli Maharaja többek között börtönprédikálással is foglalkozik. Annyira fellelkesített a történet, hogy egyből lefordítottam, tessék, íme.
(Kis segítség: "bhakta" = Krisna-hívő)

"[CMM]…Van egy bhakta, Candrasekhar nevű. Ő afféle börtönprédikátor, a hindu vallást képviseli a börtönrendszerben, ugye vannak különféle vallási csoportok ott is. Minden  vallásnak van egy kategóriája, és minden kategóriának van egy képviselője. Nos, ő a hindu csoport tagja. Van ugye Saibaba csoport, meg minden… Nos, volt ott egy indiai ember, azaz hindu hátterű ember. Ott volt már a halálraítéltek folyosóján. Gyilkosságot követett el. Már csak pár hete volt hátra [a kivégzésig].

 Candrasekhar kihirdette, hogy akar-e valaki jönni a szemináriumára, ami a Bhagavad Gitáról szólt. Felajánlották ennek a halálraítéltnek, és ő azt mondta, rendben.

Amikor kapcsolatba került Prabhupada Bhagavad Gitájával, teljesen elámult. Gyakorlatilag az egész Gitát kiolvasta, minden szabad idejében olvasott. Ennek hatására az egész viselkedése megváltozott. Elmúlt a feszültség, azt mondta: Ezt kerestem egész életemben, bárcsak előbb találkoztam volna [ezzel a könyvvel], nem kerültem volna abba a slamasztikába, amiben vagyok. És valójában boldognak érezte magát. Prabhupada valóban behatolt a szívébe az igazán erőteljes filozófiájával. Kérdéseket kezdett feltenni, a bhakták válaszoltak a kérdéseire, és ő elégedett volt minden válasszal. Egyre többet és többet olvasott, nem tudott betelni vele.

Telt-múlt az idő, és már csak pár nap volt hátra a kivégzéséig. Úgy gondolkozott, hogy majd kapok egy jó születést a következő életemben, és folytathatom. Most megfizetek a bűnömért, de most már többet tudok az életről, és majd folytatom a következő életben. Úgy érezte: nem probléma, feladhatom ezt az életet. Akasztásra volt ítélve, és amikor vitték az akasztófához, szinte vidám volt. Az őrök azt mondták, hogy ilyet még nem láttak. Általában hurcolni kell az elítéltet, ő magától ment, és egész úton énekelte a Haré Krisnát. Útközben találkozott másokkal, akik megkérdezték: olyan vidámnak látszol… ő így válaszolt: Igen, most már értem az élet célját. És csak tovább japázott, akkor is, amikor akasztották. Az őrök, a börtön vezetése azt mondták, hogy soha nem tapasztaltak ilyet senkinél. Meg voltak döbbenve, hogy ő többet tudott a filozófiáról…

Csodálatos, hogy mire képesek Srila Prabhupada könyvei.  

[SRS] Persze, ideális esetben jobb, ha nem várunk az utolsó két hétig, de még akkor is mekkora változást tudnak eredményezni.

[CMM] Döbbenetes, hogy mire képes ez a filozófia. Egyszer Lengyelországban tartottam előadást, épp a végéhez közeledtem, amikor egy férfi elkezdett lengyelül beszélni, nagy felindulással. Nem értettem a lengyel beszédet, de olyan átszellemülten beszélt, hogy szinte értettem, mit mond. Később odajött hozzám, és elmondta, hogy 45 éves, és hogy 45 évet elpazarolt az életéből. Láthatóan nagyon sajnálta az elvesztegetett éveket. Tehát tapasztaltam, milyen az, amikor valaki kapcsolatba kerül a filozófiánkkal. Annyira erős érzelmekkel beszélt, hogy szinte tudtam, mit mond, a nyelvi korlát ellenére. Szinte érezni lehetett az érzéseit, annyira erősek voltak.

[SRS] Ismered Gaura Saktit. Amikor egyetemre járt, találkozott a Bhagavad Gitával. Elolvasta a Gitát, és teljesen felháborodott: Miért nem tanítják ezt a könyvet? Nem tudtam erről. Ez egy felsőoktatási intézmény, és senki sem tanítja ezt a könyvet nekem?!? Miért? Miért? Ezután otthagyta az egyetemet, és csatlakozott. Valóban, soha nem késő.

[CMM] Ezért meséltem el ezt a történetet. Hogy soha sem késő.

[SRS] Igen, még az utolsó pillanatban is el lehet érni a tökéletességet, de jobb, ha előbb kezdjük.

[CMM] Igen, sok kalamajkát megúszhatunk.

[SRS] Hát, szerencsések voltunk, bár mi is kezdhettük volna előbb, már amikor megszülettünk. Nagy történet.

"

Rupa Goswami utóda

Ez most csak két fotó lesz:

Ma reggel arra lettünk figyelmesek, hogy Tarun Krsna prabhu nagyon ismerős tartásban böködi a mobiltelefonját.
Hát persze: a Tanítások Nektárja köteten Rupa Goswami pont ebben a pozitúrában írja gyöngyszemeit.

Íme a képek: