Kedves Olvasó,

Tegnapelőtt meghallgattam Lelki Tanítómesterem, Srila Sivarama Swami oldalán beszélgetését Candramauli Maharajával, aki meglátogatta a kórházban. Candramauli Maharaja többek között börtönprédikálással is foglalkozik. Annyira fellelkesített a történet, hogy egyből lefordítottam, tessék, íme.
(Kis segítség: "bhakta" = Krisna-hívő)

"[CMM]…Van egy bhakta, Candrasekhar nevű. Ő afféle börtönprédikátor, a hindu vallást képviseli a börtönrendszerben, ugye vannak különféle vallási csoportok ott is. Minden  vallásnak van egy kategóriája, és minden kategóriának van egy képviselője. Nos, ő a hindu csoport tagja. Van ugye Saibaba csoport, meg minden… Nos, volt ott egy indiai ember, azaz hindu hátterű ember. Ott volt már a halálraítéltek folyosóján. Gyilkosságot követett el. Már csak pár hete volt hátra [a kivégzésig].

 Candrasekhar kihirdette, hogy akar-e valaki jönni a szemináriumára, ami a Bhagavad Gitáról szólt. Felajánlották ennek a halálraítéltnek, és ő azt mondta, rendben.

Amikor kapcsolatba került Prabhupada Bhagavad Gitájával, teljesen elámult. Gyakorlatilag az egész Gitát kiolvasta, minden szabad idejében olvasott. Ennek hatására az egész viselkedése megváltozott. Elmúlt a feszültség, azt mondta: Ezt kerestem egész életemben, bárcsak előbb találkoztam volna [ezzel a könyvvel], nem kerültem volna abba a slamasztikába, amiben vagyok. És valójában boldognak érezte magát. Prabhupada valóban behatolt a szívébe az igazán erőteljes filozófiájával. Kérdéseket kezdett feltenni, a bhakták válaszoltak a kérdéseire, és ő elégedett volt minden válasszal. Egyre többet és többet olvasott, nem tudott betelni vele.

Telt-múlt az idő, és már csak pár nap volt hátra a kivégzéséig. Úgy gondolkozott, hogy majd kapok egy jó születést a következő életemben, és folytathatom. Most megfizetek a bűnömért, de most már többet tudok az életről, és majd folytatom a következő életben. Úgy érezte: nem probléma, feladhatom ezt az életet. Akasztásra volt ítélve, és amikor vitték az akasztófához, szinte vidám volt. Az őrök azt mondták, hogy ilyet még nem láttak. Általában hurcolni kell az elítéltet, ő magától ment, és egész úton énekelte a Haré Krisnát. Útközben találkozott másokkal, akik megkérdezték: olyan vidámnak látszol… ő így válaszolt: Igen, most már értem az élet célját. És csak tovább japázott, akkor is, amikor akasztották. Az őrök, a börtön vezetése azt mondták, hogy soha nem tapasztaltak ilyet senkinél. Meg voltak döbbenve, hogy ő többet tudott a filozófiáról…

Csodálatos, hogy mire képesek Srila Prabhupada könyvei.  

[SRS] Persze, ideális esetben jobb, ha nem várunk az utolsó két hétig, de még akkor is mekkora változást tudnak eredményezni.

[CMM] Döbbenetes, hogy mire képes ez a filozófia. Egyszer Lengyelországban tartottam előadást, épp a végéhez közeledtem, amikor egy férfi elkezdett lengyelül beszélni, nagy felindulással. Nem értettem a lengyel beszédet, de olyan átszellemülten beszélt, hogy szinte értettem, mit mond. Később odajött hozzám, és elmondta, hogy 45 éves, és hogy 45 évet elpazarolt az életéből. Láthatóan nagyon sajnálta az elvesztegetett éveket. Tehát tapasztaltam, milyen az, amikor valaki kapcsolatba kerül a filozófiánkkal. Annyira erős érzelmekkel beszélt, hogy szinte tudtam, mit mond, a nyelvi korlát ellenére. Szinte érezni lehetett az érzéseit, annyira erősek voltak.

[SRS] Ismered Gaura Saktit. Amikor egyetemre járt, találkozott a Bhagavad Gitával. Elolvasta a Gitát, és teljesen felháborodott: Miért nem tanítják ezt a könyvet? Nem tudtam erről. Ez egy felsőoktatási intézmény, és senki sem tanítja ezt a könyvet nekem?!? Miért? Miért? Ezután otthagyta az egyetemet, és csatlakozott. Valóban, soha nem késő.

[CMM] Ezért meséltem el ezt a történetet. Hogy soha sem késő.

[SRS] Igen, még az utolsó pillanatban is el lehet érni a tökéletességet, de jobb, ha előbb kezdjük.

[CMM] Igen, sok kalamajkát megúszhatunk.

[SRS] Hát, szerencsések voltunk, bár mi is kezdhettük volna előbb, már amikor megszülettünk. Nagy történet.

"