Tudom, lesznek akik már únják, hogy annyit írok a húsevés ellen, de hát amíg vannak húsevők, folyton figyelmeztetni kell őket arra, amit maguk és mások ellen tesznek.

Most azonban nem akarom a saját lemezemet játszani, itt van egy nagy lélek, kisfiú testben, aki úgy beszél az állatok megevésével szemben, mint egy nagy szent, és hihetetlen tömörséggel és lényegre töréssel megfogalmazza, mi az ember felelőssége az állatok iránt.

https://www.facebook.com/photo.php?v=121011718106209&set=vb.136336876521150&type=2&theater

M

Zöldek vakfoltja - a húsevés...

A minap egy konferencián vettem részt, amit a Parlament felsőházi termében tartottak. Ez tulajdonképpen a Parlament Fenntartható fejlődés (sic!) bizottságának nyílt napja volt.

Fel szerettem volna én is szólalni, de már nem jutott idő. Ennek az az előnye volt, hogy rendesen leírtam, mit szerettem volna mondani, íme.

Elmaradt felszólalás a Parlament „Fenntartható fejlődés bizottsága” nyílt napján, 2013. június 5-én

Tisztelt Elnökség, tisztelt tanácskozás, hölgyeim és uraim!

Nagy figyelemmel követtem a konferencia előadásait és felszólalásait. Sok fontos dologról esett szó, így arról, hogy a „fenntartható fejlődés” fából vaskarika, amennyiben a „fejlődést” a „növekedéssel” azonosítjuk, illetve szükséges a „fejlődés” fogalmának átértelmezése; szó esett a rövidtávú növekedés veszélyeiről, a talajerózióról, az édesvízkészlet veszedelmes fogyásáról, a biodiverzitás ijesztő pusztulásáról, a klímakatasztrófáról és még más sok fontos dologról.

Megdöbbentő módon azonban sem a politikusok, sem a szakemberek nem beszéltek a legfontosabb okról: a húsevésről. Valahogyan a politikusoknak is, a szakembereknek is vakfoltjára esik ez a téma.

Az itt példálózva felsorolt, a fenntarthatóságot veszélyeztető tényezők mindegyikénél szerepel a hústermelés és –fogyasztás, mint fő ok. A szakértők között nagyfokú konszenzus van abban például, hogy a klímakatasztrófa egyik fő oka az egyenlítői esőerdők kipusztítása. Ezeket az erdőket nem ám a fakitermelés miatt pusztítják: helyükön marhalegelő lesz vagy takarmányozási célú, génkezelt szóját termelnek. Köztudott, hogy a monokultúrás növénytermesztés rengeteg vegyszert: műtrágyát, gyomirtót, növényvédőszert igényel, ami talajromboló és vízszennyező hatású. A biodiverzitásra pedig mind a monokultúrás növénytermesztés, mind a növényvédőszerek összetett módon pusztítóan hatnak. A problémák okai között a hústermelés és –fogyasztás 50%-ot meghaladó súllyal szerepel.

Azt hiszem, a konferencia résztvevői számára ezek evidenciák, mégis, a közbeszédben csak alig-alig hallani arról, hogy a civilizált társadalom, sőt az emberiség fennmaradása szempontjából elengedhetetlen, hogy lemondjunk a húsevésről, hogy a Föld lakosságának túlnyomó része elfogadja a vegetáriánus táplálkozást. Ez egyben az állítólagos túlnépesedési problémát is megoldaná, hiszen annyi földterületen, amennyire egy húsevő ember eltartására szükség van, 5-7 vegetáriánus részére elegendő élelmet is meg lehet termelni.

Persze, nem könnyű az egyén számára ezt a lépést megtenni: sokan szeretik a húst és rengeteg téveseszme van fogalmomban még orvosi körökben is a húsevés szükségességéről, de nincs a láthatáron más alternatíva. A politikának sürgősen meg kell tennie a szükséges lépéseket: elsőként meg kell szüntetni az állattartás, a hústermelés és –fogyasztás minden támogatását, és adókon keresztül érvényesítenie kell a húsvertikum externáliáinak költségét is (vízszennyezés, húsfogyasztás közegészségügyi kárai stb.). Aki húst akar enni, fizesse meg annak teljes költségét.

Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higyjem: erre a felszólalásra minden egycsapásra meg fog változni. Mégis fel kell hívnom a figyelmet: ha a társadalom vezetői nem lépnek az ügyben, előbb-utóbb a természet fogja kikényszeríteni a vegetáriánus táplálkozást vagy inkább az éhezést embermilliárdok számára.

Köszönöm a figyelmet.

Kedves Olvasó,

Tegnapelőtt meghallgattam Lelki Tanítómesterem, Srila Sivarama Swami oldalán beszélgetését Candramauli Maharajával, aki meglátogatta a kórházban. Candramauli Maharaja többek között börtönprédikálással is foglalkozik. Annyira fellelkesített a történet, hogy egyből lefordítottam, tessék, íme.
(Kis segítség: "bhakta" = Krisna-hívő)

"[CMM]…Van egy bhakta, Candrasekhar nevű. Ő afféle börtönprédikátor, a hindu vallást képviseli a börtönrendszerben, ugye vannak különféle vallási csoportok ott is. Minden  vallásnak van egy kategóriája, és minden kategóriának van egy képviselője. Nos, ő a hindu csoport tagja. Van ugye Saibaba csoport, meg minden… Nos, volt ott egy indiai ember, azaz hindu hátterű ember. Ott volt már a halálraítéltek folyosóján. Gyilkosságot követett el. Már csak pár hete volt hátra [a kivégzésig].

 Candrasekhar kihirdette, hogy akar-e valaki jönni a szemináriumára, ami a Bhagavad Gitáról szólt. Felajánlották ennek a halálraítéltnek, és ő azt mondta, rendben.

Amikor kapcsolatba került Prabhupada Bhagavad Gitájával, teljesen elámult. Gyakorlatilag az egész Gitát kiolvasta, minden szabad idejében olvasott. Ennek hatására az egész viselkedése megváltozott. Elmúlt a feszültség, azt mondta: Ezt kerestem egész életemben, bárcsak előbb találkoztam volna [ezzel a könyvvel], nem kerültem volna abba a slamasztikába, amiben vagyok. És valójában boldognak érezte magát. Prabhupada valóban behatolt a szívébe az igazán erőteljes filozófiájával. Kérdéseket kezdett feltenni, a bhakták válaszoltak a kérdéseire, és ő elégedett volt minden válasszal. Egyre többet és többet olvasott, nem tudott betelni vele.

Telt-múlt az idő, és már csak pár nap volt hátra a kivégzéséig. Úgy gondolkozott, hogy majd kapok egy jó születést a következő életemben, és folytathatom. Most megfizetek a bűnömért, de most már többet tudok az életről, és majd folytatom a következő életben. Úgy érezte: nem probléma, feladhatom ezt az életet. Akasztásra volt ítélve, és amikor vitték az akasztófához, szinte vidám volt. Az őrök azt mondták, hogy ilyet még nem láttak. Általában hurcolni kell az elítéltet, ő magától ment, és egész úton énekelte a Haré Krisnát. Útközben találkozott másokkal, akik megkérdezték: olyan vidámnak látszol… ő így válaszolt: Igen, most már értem az élet célját. És csak tovább japázott, akkor is, amikor akasztották. Az őrök, a börtön vezetése azt mondták, hogy soha nem tapasztaltak ilyet senkinél. Meg voltak döbbenve, hogy ő többet tudott a filozófiáról…

Csodálatos, hogy mire képesek Srila Prabhupada könyvei.  

[SRS] Persze, ideális esetben jobb, ha nem várunk az utolsó két hétig, de még akkor is mekkora változást tudnak eredményezni.

[CMM] Döbbenetes, hogy mire képes ez a filozófia. Egyszer Lengyelországban tartottam előadást, épp a végéhez közeledtem, amikor egy férfi elkezdett lengyelül beszélni, nagy felindulással. Nem értettem a lengyel beszédet, de olyan átszellemülten beszélt, hogy szinte értettem, mit mond. Később odajött hozzám, és elmondta, hogy 45 éves, és hogy 45 évet elpazarolt az életéből. Láthatóan nagyon sajnálta az elvesztegetett éveket. Tehát tapasztaltam, milyen az, amikor valaki kapcsolatba kerül a filozófiánkkal. Annyira erős érzelmekkel beszélt, hogy szinte tudtam, mit mond, a nyelvi korlát ellenére. Szinte érezni lehetett az érzéseit, annyira erősek voltak.

[SRS] Ismered Gaura Saktit. Amikor egyetemre járt, találkozott a Bhagavad Gitával. Elolvasta a Gitát, és teljesen felháborodott: Miért nem tanítják ezt a könyvet? Nem tudtam erről. Ez egy felsőoktatási intézmény, és senki sem tanítja ezt a könyvet nekem?!? Miért? Miért? Ezután otthagyta az egyetemet, és csatlakozott. Valóban, soha nem késő.

[CMM] Ezért meséltem el ezt a történetet. Hogy soha sem késő.

[SRS] Igen, még az utolsó pillanatban is el lehet érni a tökéletességet, de jobb, ha előbb kezdjük.

[CMM] Igen, sok kalamajkát megúszhatunk.

[SRS] Hát, szerencsések voltunk, bár mi is kezdhettük volna előbb, már amikor megszülettünk. Nagy történet.

"

Rupa Goswami utóda

Ez most csak két fotó lesz:

Ma reggel arra lettünk figyelmesek, hogy Tarun Krsna prabhu nagyon ismerős tartásban böködi a mobiltelefonját.
Hát persze: a Tanítások Nektárja köteten Rupa Goswami pont ebben a pozitúrában írja gyöngyszemeit.

Íme a képek:

Távozási forgatókönyv

Nemrégen lettem figyelmes arra, hogy a bal fülem zúg. Változó erősséggel, de gyakorlatilag mindig.
Elmentem fülészhez persze, aki azt mondta, hogy noha sokszor nem tudni, mi az oka a fülzúgásnak, de általában vérellátási zavar. Nos, ez azt jelenti, hogy az agyam vérellátása általában veszélyeztetve van, és ez felvázolja az egyik lehetséges, talán valószínű végjátékot: az agyi érelmeszesedést, a fokozatos elbutulást.

Noha ez a perspektíva nem túl vonzó, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez az élet az anyagi világban - enyhén szólva - nem finom. Itt kérem születés van (nagy-nagy trauma), halál (roppant kellemetlen általában), öregség (a képességek fokozatos elvesztése, tapasztalom) és betegség (volt, és valószínűleg lesz is részem benne bőven).

Tehát amíg nem mentünk vissza a lelki világba, Krisnához, addig ez lesz: mindig, újra meg újra meg kell halni. És ennek mindig van egy forgatókönyve, múltbeli tetteink alapján. Úgy tűnik tehát, hogy az én sorsom a leépülés lesz. De ennek is van szép példája. Nemrég hívták fel a figyelmemet egy videóra a youtube-on:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=xP3hyLKXHxc#!

Ez a néni 96 éves, és az agyvérzése óta már senkit nem ismer meg, semmire nem tud reagálni... DE: a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma, Ráma Haré Haré mantrát, a Maha Mantrát gyönyörűen tudja énekelni.

Ez valóságos csoda, vagy inkább kegy, mert ez a transzcendentális vibráció Maga Krisna, Isten, és aki ezt vibrálja az egyre közelebb kerül Hozzá. Ennek a néninek minden reménye megvan arra, hogy ha elhagyja a testét, ezt a testét, ami már szinte nem is működik, egyből visszamehet Krisnához.

Na, ha már meg kell hülyülni, valami ilyen sorsot szeretnék magamnak is.

Haré Krisna!

Egy szép fényképes tudósítás a Budapesti Haré Krisna Indiai Oktatási és Kulturális központból

https://picasaweb.google.com/114216117371174439902/ALelekPalotaja20120922#

Röfi a hűtőben - Tudathasadásos állatvédelem

Tudathasadásos állatvédelem …

Május 15-én, kedden az alábbi hírt olvashattuk az Index oldalán: „Egy dióskáli férfi nem tudta etetni a kutyáját, megsajnálta az állatot, és megkérte a szomszédját, hogy akkor üsse agyon, olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. A gazda felkérésére szombaton átment hozzá a szomszéd egy házilag készített baseballütővel. Vallomása szerint két ütéssel végzett a közepes termetű keverék kutyával, majd el is ásta a tetemet az udvar hátsó részében. A baseballütőt a rendőrség lefoglalta. A két férfit állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.”

A hír sokkolta a közvéleményt, mivel az állatkínzó előre megfontolt szándékkal, kegyetlenül pusztíttatta el az állatot. Az állatvédők közösségi oldalakon emelték fel szavukat az eset ellen – igen példás módon, ugyanakkor hiányolom ezt a hangerőt a hentespultokkal, áruházak húsos kirakataival, és a mosolygós párizsi szelettel kapcsolatban...
A védikus írások, India ősi, szent iratai, mint pl. a Srímad-Bhágavatam (SB) az eset egyszerű elítélésénél messzebbre mutató kijelentéseket tesznek. Amennyiben az ember, aki tudattal és intelligenciával rendelkező, fejlett élőlény, felelősséget vállal egy másik élőlényért, pl. állatért vagy gyermekért, úgy kötelessége minden körülmények között gondoskodnia róla. Noha a fenti közlemény szerint a férfi megsajnálta az állatot, valójában egyetlen embernek sincs joga dönteni más élőlények élete, sorsa felett. A gazda tette a fenti esetben tudatlansággal párosult, hiszen ha csak szabadon engedte volna az ebet – Isten segedelmével – az talán talált volna magának táplálékot és tovább élhetett volna...

Fontos azt is megjegyezni, hogy amikor az ember felelősséget vállal egy állatért, az azt jelenti, hogy az állatról egész életében gondoskodnunk kell, ami bizonyos értelemben még szigorúbb, mint amikor saját gyermekünkről van szó, akiért „csak” felnőtté válásáig felelünk. A kegyes gyilkosság kérdésköre, a szánalom és sajnálat tudatlanságból fakad, abból, hogy az emberek nem ismerik és nem értik valódi helyzetüket, miszerint nem azonosak testükkel, hanem ők valójában a testben lakozó lelkek, és hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves részei, Aki minden élőlényről annak vágyai és tettei, azaz karmája szerint gondoskodik. Az állat korábbi, emberi testben elkövetett bűnös tetteinek visszahatása lehetett az, hogy épp szeretett gazdája pusztíttatta el őt, ugyanakkor az állat sorsa nem mentesíti az embert, a gazdát, a kiterjedtebb intelligenciával rendelkező, felelős lényt felelőssége alól – bűnt követett el.

„Az ahimszá (az erőszakmentesség) önmagában nem vallásos előírás, de egyike az igazán vallásos ember legfontosabb jellemzőinek. Ez a vallás a józan gondolkodáson alapszik: azt tanítja, hogy az ember ne okozzon szenvedést egyetlen állatnak és egyetlen más élőlénynek sem, mert az erőszakos tett végül hasonló szenvedést okoz elkövetőjének is.” (SB 2.7.37., magyarázat) Egy állat elpusztítása ugyanúgy gyilkosságnak minősül, miként egy másik ember megölése. Noha a világi törvénykezés a mai, kissé feje tetejére állt, kaotikus értékrendű világunkban lehetővé teszi, hogy az állatok elleni vétségek kevésbé számítsanak súlyosnak, mint az emberek ellen elkövetett erőszakos cselekmények, azonban egyetlen élőlény sem születik magától, minden lélek a Legfelsőbb Személy szerves része és védelem illeti meg – vagyis a szerényebb gyakorlati büntetés ellenére egy állat elpusztításának valójában nagyon komoly karmikus következményei vannak. Az erőszak tehát nem csak az emberekkel, hanem az állatokkal szemben is megengedhetetlen. „ Az ahimszá azt jelenti, hogy egyetlen élőlény fejlődését sem szabad meggátolnunk. Ne higgyük azt, hogy mivel a lélek még a test halála után sem pusztul el soha, az állatok puszta érzékkielégítésből történő megölése nem bűn. Annak ellenére, hogy elegendő mennyiségű gabonaféle, gyümölcs és tejtermék áll a rendelkezésükre, az emberek manapság ragaszkodnak a húsevéshez. Semmi szükség az állatok legyilkolására - s ez a tilalom mindenkire vonatkozik.” (SB 16. 1-3., magyarázat)

A fenti eset egyébként számos további kényes kérdést is felvet. A kegyességnek beállított gyilkosság elvezet az eutanázia kérdésköréig, egy sarkosabb, kényesebb témához, amely ehhez hasonlóan az ember más élőlények feletti uralmának ad lehetőséget. Egy másik, még égetőbb kérdés azonban az, hogy miként lehetséges az, hogy társadalmunk annyira tudathasadttá vált, hogy egy házikedvenc elpusztítása hatalmas ellenállást vált ki az állatvédőkből, míg az emberek által létesített vágóhidakon naponta állatok tízezreinek életét oltják ki, belső megnyugvással, megelégedéssel, szemrebbenés nélkül. Mindez nem csak hogy ellentmondásos, hanem összeegyeztethetetlen az emberiességgel. Az „étkezési állat” haszonállat, és azért létezik – érvelnek húsevők - és azért jogos őt borzalmas körülmények között tartani, hogy ÉN, az ember táplálkozzam. A test számára azonban a megfelelő tápláló ételek éppen a gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, magvak és tejtermékek – és nem az oszló állati tetemek.
Felfoghatatlan, hogy pusztán az állatok megjelenése alapján miként osztályozhat az ember, s míg a bozontos kutyusát, bújós cicusát a kertben tartja, házat készít neki, eteti és extrémebb esetben vele alszik, addig a hűtőjében egy fél disznó vagy éppen egy vaskosabb szelet szarvasmarha trónol, „várva”, hogy mikor kerülhet az asztalra. Az élőlények között, mint testet öltött lelkek között nincs különbség, egyaránt védelmet kell nekik nyújtanunk. Mégis egy tyúk, kakas, kacsa, malac, marha, vagy kicsit reálisabban, csibe, hápi, nyuszi, röfi és boci megölése ugyanúgy bűn, miként egy házikedvenc elpusztítása. „Aki ugyanazt a lelket látja mindenkiben, legyen az félisten, ember, állat, vízi lény vagy növény, az a jóság kötőerejébe tartozó tudással rendelkezik. A lélek minden egyes élőlényben ugyanolyan, annak ellenére, hogy előző tetteik szerint más és más testet kaptak.” (Bhagavad-gítá 18.20.) Társadalmunk azonban másfelé néz, az emberek döntő többsége vakká válik e kérdésben.

Az erőszak, a gyilkosság így a mindennapjaink szerves része, amely kedves kópé-szelet formában kígyózik be a hűtőnkbe és gyermekeink életébe, akiket azután, arra próbálunk nevelni, hogy kedves, erőszakot kerülő, felelősségteljes személyek legyenek. Csakhogy ez így lehetetlen, mert ez ebben a formában egy torz értékrend. Az erőszak erőszakot szül. Az erőszak elkerülése, az élőlények tisztelete és védelme alapvető emberi kötelességünk! Ha pedig menedéket nem is tudunk nyújtani minden állatnak, legalább gyakoroljuk a bevált mondást: …élni és élni hagyni!

Írta: Fodor Katalin
A szerző Krisna-hívő teológus
www.krisna.hu